
Befejezés előtt a Tormási Autóháznál épített körforgalom
Augusztus végén már birtokba vehették a közlekedők a Szent László körút és az 5-ös számú főút csomópontjában, a Szélmalom Csárdánál (Tormási Autóháznál) épített körforgalmat.
Részletek
Augusztus végén már birtokba vehették a közlekedők a Szent László körút és az 5-ös számú főút csomópontjában, a Szélmalom Csárdánál (Tormási Autóháznál) épített körforgalmat.
Részletek
Ismét meghirdette a Csónakos Horgászhétvége programot a Hírös Sport Nonprofit Kft. Az eseményt szeptember 15-17. között tartják a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A részvétel jelentkezéshez kötött, amelyre a horgászpénztárban van lehetőség.
Részletek
„Hagyomány a Természet Ölén" címmel ingyenesen látogatható rendezvényt tartottak 2017. szeptember 10-én, vasárnap a Kecskeméti Vadaskert előtti területen. (Fotók: Vincze József)
Részletek
Két pályázat keretében összesen tíz iskolát fejlesztenek összesen mintegy 2.2 milliárd forint értékben Bács-Kiskun megyében - jelentette be sajtótájékoztatón hétfőn délelőtt Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója.
Részletek
Mintegy kétmilliárd forintból épített új energiaellátást biztosító alállomást a Nemzeti Közművek villamoshálózat elosztó társasága, a Démász Hálózati Elosztó Kft. a kecskeméti Kósafalu városrészben. A hétfőn délelőtt tartott avatáson Kecskemét városvezetését Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere képviselte (A cím alatti kép - MTI Fotó: Ujvári Sándor)
Részletek
A Gong Rádióban ismertette a Wojtyla Barátság Központ közeljövőbeli eseményeit Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója. Az őszi rendezvények közül kiemelkedik a „Koncert a szegényekért” jótékonysági hangverseny, valamint a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna felszentelésének 10. évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kecskeméti szervezete ajánlott fel százhúsz adag melegételt hétfőn a Wojtyla Barátság Központban. Süli Csontos Ottó köszöntőjében a „Szegények kenyere” ünnepre emlékeztetett. Mint elmondta, nagy hatást gyakorolt rá a csodálatos kenyérszaporítás bibliai történetének felidézése az augusztus 20-ai ünnepségen, melyet a Wojtyla Ház előtti téren rendeztek meg, ahol ő is ott állt a tömegben. – Nyilvánvalóan jobb lenne, ha nem is kellene ilyen ételosztásokról gondoskodni, mert meggyőződésem szerint az idejárók többsége rajta kívül álló okok miatt került abba a helyzetbe, hogy kénytelen igénybe venni a népkonyha szolgáltatását. A Jobbik ezért beépítette költségvetésébe előzetes vállalásunkat: az éves viszonylatban előreláthatóan négy alkalomból álló itteni ebédosztásunk anyagi vonzatát – fogalmazott a népkonyha étkezdéjében a párt önkormányzati képviselője. A kecskeméti jobbikosoknak köszönhetően húslevest és lecsót szolgáltak fel kenyérrel a népjóléti intézmény önkéntesei. (Fotók: Tódor Norbert)
Részletek
Balogh Károly Helvécia polgármestere még múlt héten adományozott nagyobb mennyiségű tejet – immáron sokadszor – a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének, ám jótékonysági akciója akkor technikai okok miatt meghiúsult. Azóta helyreállt a megszokott működési rend a tehenészet telephelyén, ennek megfelelően hétfő délelőtt már hozták is a megígért frissen fejt bocitejet. Nagy örömmel fogadták a népkonyha gondozottai, annál inkább, mert döntő többségük anyagiak hiányában nélkülözni kénytelen ezt az ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag természetes italt. Ezúttal is tucatnyian álltak sorba érte műanyag flakonnal a kézben a Wojtyla Ház udvarán. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Van közöttünk egy ember, aki olyan egyszerűen és tisztán él, mint az ókeresztény próféták. Rendkívüli az a szeretet és szelídség, amely mindennapi tetteit vezérli. És ugyancsak rendkívüliek és egyediek a művészetek területén létrehozott alkotásai – a keresztény hit elmélyült átélése az, amely egyedivé és különlegessé teszi életművét. Ő Szalai Sándor versíró, képzőművész, akinek témái: Isten, haza, ember. Róla írt-szerkesztett monográfiát „Édes Szűzanyám, fogd a kezem…!” címmel dr. Bereznai Zsuzsanna néprajzkutató, a Kecskeméti Katona József Múzeum főmuzeológusa. A nemrégiben megjelent kötetet mutatta be hétfő délelőtt a Wojtyla Barátság Központban az író-szerkesztő és a „szentember”. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Molnár Ferenc, a kecskeméti Molnár Fa- és Építőagyag Kereskedés ügyvezető tulajdonosa a Wojtyla Barátság Központ 12 évvel ezelőtti megnyitása óta – egyik alapítójaként – rendszeresen pártfogolja a népkonyha működését. Amikor felújítási munkálatok zajlottak az egykor romos Egressy utcai épületben, elsők között ajánlotta fel segítségét. Nevéhez fűződik a tetőszerkezet felújítása, és azóta megszámlálhatatlanul sok jótékonysági akció felkarolása. Molnár Ferenc neve gyakorta hangzik el felajánlóként ebédosztás előtt, amint történt szombaton is, amikor jóvoltából pulykacomb pörköltet szolgált fel tésztával, kenyérrel, süteménnyel a népjóléti intézmény két kiváló önkéntese: Domján Balázs és Nagy Ervin. A vasárnapi hidegcsomagok a Városföldi Önkormányzat anyagi hozzájárulásával készültek el, Veszelka Mihály polgármester személyes támogatásával. (Fotók: Tódor Norbert - archív)
Részletek