A BOLDOG KAROL WOJTYLA BARÁTSÁG KÖZPONT KÜLDETÉSI NYILATKOZATA

A Szent Wojtyla Barátság Központ segély-szervezet. Keresztény alapértékekre, mindenek előtt az Evangéliumra, illetve Szent János Pál tanítására épül.

Jelszavunk: A MI OLTÁRUNK A SZEGÉNYEK BÖJTÖS ASZTALA!

Legfőbb küldetésünk: a közösség építés, a gyengékkel, a megkeserítettekkel, az árvákkal, a betegekkel közös imádság és munka; a szegény testvéreink iránti való elkötelezettség. A szegények földi és égi jókkal való ellátása. A magunk humanitárius eszközeivel, a tudásunk legjavát adva, - fajra, nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül - igazából életeket/lelkeket mentünk. Hisszük, hogy az átláthatóan felhasznált anyagi támogatást, a kiosztott segélyeket, az alkalmazott orvosi segítséget, és egyebeket - Támogatóinkkal együtt - képesek vagyunk Életté, közvetlen kegyelemmé változtatni!

Alapelvünk, hogy alacsony működési költségek mellett, a lehető leghatékonyabban végezzük a caritas munkát. Költségeink minimalizálását átgondoltan szervezzük, azért, hogy optimalizáljuk a házunk működési folyamatait.

Hisszük, hogy szakmai felkészültségünk, magas minőségi törekvéseink és az erőforrások optimális felhasználása elősegítik az élet- és lélekmentés hatékonyságát.

Bízunk az önkéntes munka alkotó erejében. Lehetőséget biztosítunk az önkéntesek számára, hogy alapértékeink elfogadása mellett, saját tehetségüket is kamatoztathassák és kibontakozhatnak a segítő és fejlesztő munka területén.

XVI. Benedek pápa azt mondta:

„Megerősítem, amit nagy Elődöm, II. János Pál enciklikájában írt, amikor kifejezte a katolikus Egyház együttműködési készségét más egyházak és közösségek karitatív szervezeteivel. Hiszen valamennyien azonos alapmotivációból kiindulva tevékenykedünk, és ugyanazt a célt tartjuk szemünk előtt: egy igaz humanizmust, mely az emberben fölismeri Isten képmását, és segíteni akar neki, hogy életét ezen méltóságának megfelelően valósítsa meg.”

A Jóistennek, a társaságában, a Mennyben lakó Karol Wojtyla atyánknak, fővédnökeinknek és támogatóinknak köszönhetően – a 2005-ös intézményalapítás után – 2009. május 24-én végre teljes pompájában megnyithatta kapuit a Wojtyla Károlyról elnevezett szociális központ, közművelődési intézmény, találkozóhely, és barátságház. A szalagot a bejárat előtt többek között: Ewa Filipiak, Wadowice város polgármester asszonya, Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érseke, dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere vágta el.

Ewa Filipiak, Wadowice (volt) polgármestere közvetítésünkkel lett városunk jeles barátja.

Lengyelországban és Hazánkban a két nép harcos támogatója. Ma már nem dolgozik a városházán. Azonban az új városvezető, tovább folytatja az előbbiek aktivitását.

Ettől a naptól kezdve folyamatosan gazdagítva a szolgáltatásainkat immár valódi otthonban fogadjuk azt a másfél száz embert, akik szükségét szenvedik ételnek, ruhának, a normális, célszerű élet legfontosabb elemeinek is. Immár kiteljesedhet az Alapító Dokumentumban megfogalmazott program, cselekvés.

A Mű – amelynek létrehozását csodás módon segítette az égből Wadowice szülötte – törekvéseivel kifejezni kívánja a lélekből élő, de földi erőforrásokra, táplálékra szoruló ember és a gondoskodó Atya, a kenyeret és halat az éheseknek megszaporító Jézus misztériumát; de bizonyság a Ház elé került Szent szobra is.

A létesítmény egyszerre/együtt szociális intézmény, rehabilitációs központ, imaház, kiállító terem és művelődési ház. Az alapítók és munkatársaik lelkesedésükkel méltó emléket kívántak állítani a Szent II. János Pál pápa Istentől megáldott világjavító szolgálatának. A „Non abbiate, paura! Ne féljetek!” teológiájának.

Már a kezdeményező ötlet is, majd később a szervezés és az építkezés üteme és menete felkeltette az ország, a város, illetve a határokon kívül élő Karol Wojtylát tisztelő hívek érdeklődését, szimpátiáját. Az építés stációit is zarándokok követték, figyelték, sokasodtak a donátorok, segítők és támogatók. A forráshiányos beruházás egy percig sem akadt meg az anyagiak hiányában. Azóta is minden anyag, eszköz megérkezett a szükséges időben, csodával határos módon. Kialakult egy imaközösség is, és egy szociális munkaközösség.

Az intézmény jelenleg 120 embernek ad naponta térítésmentesen meleg ebédet, és szükség szerint reggelit. Egyre kiteljesültebbek a különböző közművelődési, szabadidős, ismeretterjesztő foglalkozások. Orvosi, életmódbeli, jogi tanácsadások/előadássorozatok. Lelki kurzus – Kirándulások – kiállítások, rehabilitációs tanácsadás. A Ház animátorai, személyi referensei párbeszédet folytatnak a beutaltakkal, hogy mindennapi gondjaikhoz, bajaikhoz adjanak útmutatást, segítséget, kínáljanak lelki támaszt, vigaszt; konkrét segítséget.

Az intézet gondozotti körébe a Családsegítő Szolgálaton keresztül, illetve a plébániai Katolikus Charitas Csoportok ajánlásával lehet bejutni. Házunknak van három kistárgyalója, egy díszterme, és egy tágas ebédlője, amelyekben a patronáltakkal tudnak foglalkozni a szakemberek. Az intézmény főbb tervei között szerepel, hogy egy szomszédos ingatlan megvásárlásával újabb tereket nyerjen szeretet teljes munkálataihoz.

Végül Ferenc pápát idézem:

A világias gondolkodás nem ismeri, nem akarja hallani, elrejti a szegénység szót, nem szeméremből, hanem mert lenézi azt. A világi gondolkodás nem szereti Isten Fiának útját, aki lealacsonyodott, szegénnyé lett, hogy egy legyen közülünk. Az evangéliumi gazdag ifjú megtartotta az összes parancsolatot, de félt a szegénységtől, és szomorúan távozott.

Szükség van arra, hogy jól kezeljük a javakat, ez kötelességünk, mert a javak Isten ajándékai. Azonban amikor ezek a javak szívünkbe lépnek és irányítanak bennünket, akkor elveszítjük életünket.

A mi Anyaszentegyházunk szegény, Isten szereti a szegényeket. Tegyük fel tehát a kérdést: Milyen az én lelkületem a szegénységet illetően?

Ne feledjük, hogy a nyolc boldogság közül az első: „boldogok a lélekben szegények”, akik nem ragaszkodnak a gazdagsághoz, az e világi hatalmakhoz.

Szolgálatunkban maga Jézus ragyog fel.

 

Programnyilatkozat 2021.

Wojtyla Ház: Szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet a szegények életkörülményeire
Amikor reggel felkeltem, azon töprengtem, mennyire könnyű az életem munkásokéhoz képest, milyen sok időm van szellemi dolgokra, a szellemi életre. Rám tört a bűntudat érzése, és arra gondoltam, mennyire fontos, hogy úgy használjam talentumaimat, ahogyan Isten akarja. Aztán eszembe jutott egyik ismerősöm levele, aki arról ír, hogy a lelki dolgoknak mindig elsőségük van. Csakhogy az igazságosságot is hangsúlyoznunk kell, és szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet a szegények életkörülményeire – fogalmaz Dorothy Day (1897-1980) amerikai katolikus társadalmi aktivista naplójában.

A pápa azt mondta, hogy az Egyház elveszíti a nagy tömegeket. Miért? Mert egyenlőségjelet tesznek a kereszténység és a kizsákmányolás közé. Ha valaki arra törekszik, hogy legelemibb javakat (földet, házat, eszközöket) biztosítson a munkásoknak, máris radikalizmussal vádolják. És tényleg radikális is ez az igény, mert a gyökerekig hatol. Testből és lélekből álló teremtmények vagyunk. A test és a testi szükségletek pedig szentek. Krisztus magára vette emberségünket, és soha nem is szabad szem elől tévesztenünk Krisztus emberségét, ahogyan Szent Teréz mondta.

Egy „rongyos istállóban” született maga a Megváltó is. Ott sem lehettek idillien tiszta körülmények, sőt, valószínűleg kosz és bűz volt, így neki is ki kellett bírnia a nem igazán steril és háborítatlan környezetet.

Jézus Krisztus sem csak szónokolt, ő sem csak segített a szegényeken vagy tanította őket, hanem az ő életüket élte. A megfáradtakét, kitaszítottakét.

Sajnos Magyarországon a hátrányos helyzetű csoportok segítése egyfajta politikai kiállásnak számít, így sokan már a kriminalizált hajléktalanok és menekültek segítését radikális politikai tettként fogják fel – pedig nem kellene. A lényeg itt is az, hogy alapvetően a hit az igazságosságban, egyenlőségben és szeretetben nem választóvonal, hanem valami, ami össze tud kötni embereket. Csak sajnos egyelőre kevés példát látunk az ilyen típusú szolidaritásra a közösségek között.
Arra viszont akad hazai precedens, hogy a társadalmi segítségnyújtás nem feltétlenül fentről lefelé működő folyamatot jelent. Ennek egyik példája a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ immáron 15 éves fennállása, működése – az év mind a 365 napján.

A szociális intézmény fenntartói, munkatársai, önkéntesei és több száz támogatója egymással karöltve együttesen vallja: nem az a feladatunk, hogy megítéljük a hozzánk segítségért folyamodókat vagy csupán élelmet adjunk nekik, (sors)közösséget is kell szerveznünk belőlük. Ezért mi magunk szintén jelen vagyunk a reánk bízatottak között, akik missziói szerepvállalásunk fundamentumát képezik. Ennek a típusú közösségszervezésnek tehát nem csak az a lényege, hogy biztosítjuk a napi betevőt és a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges tárgyi eszközöket, esetleg segítséget nyújtunk a hivatalos ügyek intézésében, hanem a társadalmi-kulturális életben való mind aktívabb részvétel, a reintegráció előmozdítása is. Ennek érdekében szervezünk ismeretterjesztő előadásokat, nagyszabású megemlékezéseket rangos, szakavatott meghívottak részvételével. Ezért végzünk velük egyszerű fizikai munkákat; kertészkedünk és rendben tartjuk a Wojtyla népkonyha közvetlen környezetét, együtt gondozunk három Krisztus-keresztet, valamint a városközponti Boldogasszony Rózsakertet.

Érdemes tehát a közösségszervezést még inkább a missziói áldozatvállalás fókuszába állítani, akár a hagyományos politikai-vallási törésvonalakat áthidalva. Sőt, talán így lenne érdemes igazán.