Március 29. péntek, Auguszta
Ki volt Szilády Károly?

Ki volt Szilády Károly?

2007. szeptember 11. 16:54

Szilády Károlyra, az első kecskeméti nyomdászra és nyomdatulajdonosra emlékezünk szeptember 13-án a Guttenberg Nap alkalmából. A program 16 óra 30 perckor kezdődik az Aranyhomok Szálloda előtti téren, majd szakmai konferenciával a Katona József Könyvtárban folytatódik. Itt adják át a rangos Szilády-díjat is.

Részletek
VÉGRE  LÁTHATÓ A KECSKEMÉTI  ASSISI SZENT FERENC TEMPLOM

VÉGRE LÁTHATÓ A KECSKEMÉTI ASSISI SZENT FERENC TEMPLOM

2007. szeptember 8. 22:03

A Piramis Kft. munkásai lebontották a műkerti épület oldaláról az állványokat, végre teljes pompájában látható Kecskemét új büszkesége az Assisi Szent Ferenc templom - a városrészben évtizedek óta nem épült másik közösségi létesítmény. A Borbély Lajos, Kós Károly-díjas építőművész munkáját dicsérő igen szép épületet szeptember 30-án, délután 5 órakor szenteli föl dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek.

Részletek
VENDÉGEK ÉRKEZNEK  II. JÁNOS PÁL PÁPA SZÜLŐVÁROSÁBÓL

VENDÉGEK ÉRKEZNEK II. JÁNOS PÁL PÁPA SZÜLŐVÁROSÁBÓL

2007. szeptember 8. 19:09

Partnervárosi kapcsolat létesül a lengyelországi Wadowice és Kecskemét között 2007. szeptember 15-én, szombaton, amikor delegáció élén Kecskemétre látogat a dél-lengyel kisváros polgármester asszonya, Ewa Filipiak. Az együttműködési megállapodás létrejöttében kulcsszerepet játszottak a tavaly megnyílt Wojtyla Barátság Központ képviselői, akik már korábban felvették a kapcsolatot II. János Pál pápa szülővárosával. A partnervárosi viszony kialakítása alkalmából a Porta Egyesület lengyelül beszélő aktivisták jelentkezését várja egy civil konzultációra.

Részletek
Szabó Bence: Adalékok Izsák történetéhez

Szabó Bence: Adalékok Izsák történetéhez

2007. szeptember 7. 19:13

Izsák történetét, társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődését mutatja be Szabó Bence hamarosan megjelenő, "Adalékok Izsák történetéhez" című kötete. A helytörténeti monográfia a Porta Egyesület és az Alföldi Napló közös kiadásában kerül az olvasóközönség elé.

Részletek
Természetbarát fertőtlenítőszerré "szelídülhet" a parlagfű

Természetbarát fertőtlenítőszerré "szelídülhet" a parlagfű

2007. szeptember 7. 14:17

A parlagfű gazdasági felhasználását, a gyomnövényből természetbarát fertőtlenítőszer készítését javasolja egy gazdasági társaság. Az Európában eddig egyedülálló feldolgozási mód megoldást jelenthetne a parlagfűre érzékeny allergiásoknak is. A probléma súlyát jelzi, hogy Magyarországon a 6,2 millió hektár mezőgazdaságilag hasznosítható területből 5 millió hektáron található parlagfű.

Részletek
KÖZEPES ÉVET ZÁRT A KECSKEMÉTI ÉLMÉNYFÜRDŐ

KÖZEPES ÉVET ZÁRT A KECSKEMÉTI ÉLMÉNYFÜRDŐ

2007. szeptember 6. 21:03

Lehet-e közönségbarát módszerekkel, eredményesen működtetni a kecskeméti élményfürdőt? Erre a kérdésre évekkel az átadás után sincs - és nem is lehet - biztos válasz. Ugyanis szinte minden az időjáráson múlik - legalábbis ami a gazdálkodás eredményességét illeti.

Részletek