December 21. szombat, Tamás

11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút-Mozaik

2014. február 10. 10:26 | Wojtyla Ház

2014. január 30-án csütörtökön 9 órakor egy szokatlan temetésen vettek részt az önkéntesek. A megemlékezésen 11 embert temettek el egyszerre a Kecskeméti Köztemetőben. A szertartást Fekete Gábor diakónus tartotta az egyik ravatalozóban. Majd az autó után felsorakozva kísérték ki a gyászolók az ismeretlenek hamvait. A közös sírnál imával, énekkel, evangélium olvasással, gyertya gyújtással köszöntek el az elhunyt ismeretlenektől. Sokan jöttek el a „tömeges” temetésre ezen a hideg napon, a Wojtyla Ház szegényei és a Barátok temploma hívei, hittanosai is. Sajnos, mint eddig se, most sem tudjuk haláluk okát, családi állapotukat. Csak a nevüket, születési és halálozási napjukat.

Részletek
Danics Dóra és Krasznai Tünde elérzékenyült a Wojtylában

Danics Dóra és Krasznai Tünde elérzékenyült a Wojtylában

2014. január 31. 14:08 | Wojtyla Ház

Megható pillanatokban, sőt könnyekben is bővelkedett a 2013-as X-Faktor győztese, Danics Dóra és a verseny harmadik helyezettje, Krasznai Tünde látogatása a Wojtyla Barátság Központban. A január utolsó fagyos-napsütéses napjának délelőttjére eső kecskeméti látogatásukat a Gong Rádió élő adásában kezdték, ahol ráhangolódtak életük első jótékonysági megnyilvánulására is. Mint a Wojtyla-ház sorsközössége előtti beszélgetésből kiderült, eddig még senki nem kérte őket ilyen feladatra. Persze nem „feladatnak” tartották a rászorultakkal való találkozást és az ebédosztást, hanem szívükhöz közelálló gesztusnak. A két tehetség már akkor elérzékenyült, amikor Molnár Zoltán intézményigazgató felidézte nekik évek óta tartó missziójuk felemelő pillanatait, majd az alapító Farkas P. József hozzászólása után a könnyek is megjelentek szemükben. Ugyanis még soha nem találkoztak olyasvalakivel, aki súlyos betegségből tért vissza az életbe, hogy küldetését folytathassa.

Részletek
270 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a kecskeméti Ökumenikus Imahéten

270 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a kecskeméti Ökumenikus Imahéten

2014. január 31. 09:44 | Adományok Wojtyla Ház

Átadták a kecskeméti Ökumenikus Imahét perselyadományában gyűjtött összeget a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban ma (január 30-án) Farkas P. Józsefnek, a központ alapító-vezetőjének. Az adomány nagyságrendje meglepte a szervező egyházakat és a Karol Wojtyla Barátság Központ munkatársait is: kereken 270 ezer forinttal támogatták az egyházak hívei a központ rászorulóknak szervezett étkeztetési programját.

Részletek
11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

2014. január 30. 15:28 | Halottaink

A kecskeméti Porta Egyesület aktivistái fél évtizeddel ezelőtt felvállalta, hogy utolsó útjára kíséri, azokat az elhunyt testvéreinket, akiknek nincs családja, rokona, barátja, akik el tudnák temetni őket. Azóta a Wojtyla Barátság Központ aktivistái is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Egy közös földhantba temettek a Kecskeméti Köztemető egy félreeső részén, ahol már közel 25 kopjafa volt, mire 2012-ben egy rendezett kriptát jelöltek ki erre a célra. A magányosan, hozzátartozó nélkül elhunyt férfiaknak, nőknek és halva született gyerekeknek földi maradványai, azóta ott nyugszanak. A havi két-három temetés már megszokott az aktivisták körében. Ilyenkor akár kettő-négy ember hamvait is eltemetik. Verssel, imával, virággal, mécses gyújtással emlékeznek meg róluk.

Részletek
Átadták az idei Szalézi Szent Ferenc díjat

Átadták az idei Szalézi Szent Ferenc díjat

2014. január 27. 13:51 | Wojtyla Ház

Szalézi Szent Ferenc ünnepe, a katolikus újságírás jeles védőszentjének emléknapja. Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek atya Bárkányi Ernő érseki tanácsos úrral egyetemben tizenkét évvel ezelőtt alapította meg a Szalézi Szent Ferenc díjat. Ezzel is kifejezve tiszteletüket, nagyrabecsülésüket a Katolikus újságírás jelesei iránt. Január 26-án vasárnap érsek atya a Barátok templomában tartott szentmisén megemlékezett Szalézi Szent Ferencről, a kommunikáció, a hírközlés fontosságáról és alázatáról. Az eddig kitüntetettek, a sajtó képviselői és az idei év díjazottjai ezután a Porta Egyesület dísztermébe vonultak át. A díjazottak, Popovics Zsuzsanna és Vörös István egy állófogadás keretében Dr. Bábel Balázs érsek atyától, Bárkányi Ernő atyától, Farkas P. Józseftől, Nagypál Sándor alpolgármestertől vehették át az oklevelet és az érmét. A köszöntések után érsek atya névnapjáról is megemlékeztek a vendégek. Suhajda Krisztián országgyűlési képviselő, a soltvadkerti cukrászda képviseletében pedig átadta a hatalmas marcipános-csokoládés névnapi tortát. Egy közös agapéval zárult a nap.

Részletek
Állatszentelés a Rom kertben

Állatszentelés a Rom kertben

2014. január 27. 08:39 | Wojtyla Ház

Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének napján a régi hagyományokhoz híven a Porta Egyesület és a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ ismét megrendezte a háziállatok megáldását január 25-én a Barátok temploma melletti Rom kertben. Az áldásra várókat dr. Zombor Gábor polgármester köszöntötte. Az áldáson Nagypál Sándor alpolgármester is részt vett. Remete Szent Antal munkájáról Bárkányi Ernő atya, a Szent Miklós templom templomigazgatója szólt, majd a közös áldás után, minden kedvencet egyesével is megáldott. A hagyományokhoz híven most is volt galambröptetés az esemény fénypontjaként. Az áldás alatt Szabó Sándor tárogatóművész játszott. A Mentsvár menhely önkéntesei a gazdira váró kutyusokat is elhozták. A kutyák, macskák, nyulak, galambok, papagájok mellett voltak még szamarak, juh, póni, kecske, gaboly és mókus is. Szeretettel ajánljuk a Kecskeméti Televízió felvételét.

Részletek
Fél évtizede már, hogy Szent Vince hagyománya újra él

Fél évtizede már, hogy Szent Vince hagyománya újra él

2014. január 21. 15:37 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ, a Porta Egyesület, a Dimenzió Borászattal karöltve immár 5. alkalommal rendezte meg a Szent Vince napi vesszőszentelést és metszést. A szőlőtermesztők, és a borászok védőszentjének ünnepét január 21-én tartotta a 3 szervezet a Kunsági Női Borrend és a Kecskeméti Mathiász János Borrend képviselői jelenlétében. Elsőként a Wojtyla Ház intézményvezetője, Molnár Zoltán szólt Szent Vince életéről. A házigazdák, Kovácsné Drabant Katalin és Kovács András köszöntője után Nagypál Sándor kedves, üdvözlő szavait hallhattuk, aki a város nevében is kívánt jó termést az idei évre. A magyar kultúra napja alkalmából Váry Károly, a kecskeméti Katona József Színház művésze elszavalta a Himnuszt. Majd az ültetvényt Bárkányi Ernő templomigazgató áldotta meg, hogy idén is bő és jó termés legyen. A megszentelt vesszőket hagyományosan ki is osztottak a megjelenteknek. A jeles birtokra a Kissné Gál Julianna vállalkozó buszával jutott ki a több tucat érdeklődő, akiket forralt borral várták a szervezők. A ceremónia végén Farkas P. József az ünnep feltámasztója az elmúlt években készült képekből készült fotómontázst adott át Kecskemét első Virághölgyének, Kovácsné Drabant Katalinnak és férjének Kovács Andrásnak. Majd egy közös beszélgetős, forralt boros délutánra invitálták a vendégeket a Dimenzió Borászatba. Fogadják szeretettel a KTV felvételét.

Részletek
Karácsonyi csoda szentestén-Videóval

Karácsonyi csoda szentestén-Videóval

2013. december 27. 11:09 | Adományok Wojtyla Ház

December 24-e, szenteste, Jézus születése. A világ minden táján ünneplik valahogy a karácsonyt. A Wojtyla Ház hatalmas családja is, méghozzá együtt. Rokonok, barátok, ismerősök, családtagok… ők mind-mind eltűntek az életükből – vannak kivételek persze, akik szerencsések és az ünnepeket szeretteik között tölthetik. Az egyedül élőkre és a szegényekre gondolva szervezi meg évről-évre a Szenteste Alapítvány, a Porta Egyesület és a Wojtyla Barátság Központ a főtéri szeretetebédeket az év végi ünnepekre. A karácsonyt és szilvesztert együtt töltjük a város szegényeivel.

Részletek
Sikeres volt az Élő Betlehem a Rom kertben-Videóval

Sikeres volt az Élő Betlehem a Rom kertben-Videóval

2013. december 23. 10:09 | Wojtyla Ház

Pénteken és szombaton is egész nap várták a látogatókat az Élő Betlehem szereplői Mária, József, a kis Jézus, a királyok, a pásztorok és az őket őrző állatsereglet. Délelőtt és délután is a helyi iskolák diákjai karácsonyi műsorát láthatta a közösség. Felléptek a Piarista Általános Iskola 5. évfolyamosai és a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola 5/A osztályosai. Szombat délután a Kodály Zoltán vegyeskar karácsonyi ünnepi előadása zárta a jászlat. Sok óvodás, iskolás csoport és szülők látogatott ki gyermekeikkel.

Részletek