I.
VEZÉRLŐ TANÍTÁS: A karitatív tevékenységnek a katolikus Egyházban és más egyházakban és egyházi közösségekben is új formái születtek, s a régiek új erőre kaptak – olyan formák, melyekben gyakran szerencsésen kapcsolódik az evangelizáció és a szeretetszolgálat. Ezen a helyen szeretném kifejezetten megerősíteni azt, amit nagy Elődöm, II. János Pál pápa a Sollicitudio rei socialis enciklikájában írt, amikor kifejezte a katolikus Egyház együttműködési készségét ezen egyházak és közösségek karitatív szervezeteivel, hiszen valamennyien azonos alapmotivációból kiindulva tevékenykedünk, és ugyanazt a célt tartjuk szemünk előtt: egy igaz humanizmust, mely az emberben fölismeri Isten képmását, és segíteni akar neki, hogy életét ezen méltóságának megfelelően valósítsa meg. (Deus Caritas Est, XVI. Benedek pápa, Az Isten szeretet kezdetű enciklikája)
II.
A Jóistennek, a társaságában, a Mennyben lakó Karol Wojtyla atyánknak, fővédnökeinknek, védnökeinknek és támogatóinknak köszönhetően – a 2005-ös intézményalapítás után – 2009. május 24-én végre teljes pompájában megnyithatta kapuit a Wadowice nagy szülöttjéről, Wojtyla Károlyról elnevezett szociális központ, közművelődési intézmény, találkozóhely, és barátságház. A szalagot a bejárat előtt Ewa Filipiak, Wadowice város polgármester asszonya, Dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érseke, dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, dr. Balázs Péter külügyminiszter, Pintér József, a Seniorátus elnöke és Molnár Ferenc, a Seniorátus társelnöke vágta el. Lezárult egy négy éves előkészítő, illetve egy másfél éves fáradságos építői munkafolyamat. Megtörtént a csoda. Ettől a naptól kezdve folyamatosan gazdagítva a szolgáltatásainkat immár valódi otthonban fogadjuk azt a másfélszáz embert, rászorulót, akik szükségét szenvedik ételnek, ruhának, a normális, célszerű élet legfontosabb elemeinek is. Immár kiteljesedhet az Alapító Dokumentumban megfogalmazott program, cselekvés. A nagyon szépen berendezett, eredeti szépségében rekonstruált épületben a „kenyér- és a lélek”, az Ég és Föld szimbolikáját, spiritualitását hirdeti, hordozza a számos funkció, a többféle szolgálat. A barátság ház – amelynek létrehozását csodás módon segítette az égből Wadowice szülötte – működésével, törekvéseivel kívánja kifejezni a lélekből élő, de földi erőforrásokra, táplálékra szoruló ember és a gondoskodó Atya, a kenyeret és halat az éheseknek megszaporító, tápláléknak adó Jézus misztériumát. A Wojtyla Ház egyszerre szociális intézmény, rehabilitációs központ, imaház, múzeum, kiállító terem és művelődési ház. Az alapítók: (lásd. Alapítólevél) és munkatársaik munkájukkal, lelkesedésükkel méltó emléket kívántak állítani a boldog emlékű II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) Istentől megáldott világjavító szolgálatának. A „Non abbiate, paura! Ne féljetek!” Evangéliumának, teológiájának. Az alapvetéshez a legfontosabb az Evangélium volt, melyet jól kiegészített II. János Pál pápa életművének tanulmányozása, életpéldájának megismerése, morálteológiai tanítása, és személyében az igaz ember, a szolgáló pásztor példája.
III.
Már a kezdeményező ötlet is, majd később a szervezés és az építkezés üteme és menete felkeltette az ország, a város, illetve a határokon kívül élő Karol Wojtylát tisztelő hívek érdeklődését, szimpátiáját. Az építés stációit is zarándokok követték, egyre sokasodtak a donátorok, a segítők. Az eredendően forráshiányos beruházás egy percig sem akadt meg pénzhiány miatt. Minden anyag, eszköz - csodával határos módon - megérkezett a szükséges időben,. Kialakult egy imaközösség és egy szociális munkaközösség is, amely már a Ház működtetését tervezte, készítette elő. A munkálatokat Pintér József keceli vállalkozó, mint a támogató Seniorátus elnöke, Molnár Ferenc építési igazgató, a Molnár Fatelep tulajdonosa irányította, biztosítva a garantált finanszírozást. A rekonstrukció befejezésével a Hírös Város – amelynek önkormányzata ajánlotta föl az egykor nagyon szép, de az átadás időszakában már romos polgárházat – egy impozáns nemzetközi rangú intézménnyel, szép épülettel lett gazdagabb. Örömteli dolog, hogy Kecskemét városa – elsősorban dr. Zombor Gábor polgármester úrnak, dr. Iványosi-Szabó András alpolgármesternek, Sipos László alpolgármesternek és Nagypál Sándor városstratégiai osztályvezetőnek köszönhetően – rendbe tette, korszerűsítette, szilárd burkolattal látta el az Egressy utcát, az intézmény bejárati portájának környékét. Hamarosan lesz Kecskeméten Karol Wojtyla tér is, egy olyan parkrész, amelyet arra jelölnek ki, hogy oda kerüljön a nagy egyházfő szobra. Az intézmény jelenleg 120-150 embernek ad naponta térítésmentesen meleg ebédet. Megindultak a különböző közművelődési, szabadidős, ismeretterjesztő foglalkozások. A Ház animátorai, személyi referensei pedig külön-külön párbeszédet folytatnak a beutaltakkal, hogy mindennapi gondjaikhoz, bajaikhoz adjanak útmutatást, segítséget, kínáljanak lelki támaszt, vigaszt a rászorulóknak.
IV.
Az intézet gondozotti körébe a Családsegítő Szolgálaton keresztül, illetve a plébániai Katolikus Karitas Csoportok ajánlásával lehet bejutni. Az intézménynek van egy tágas ebédlője, egy díszterme és két kistárgyalója, amelyekben a patronáltakkal tudnak foglalkozni a szakemberek. Bár a gondozotti kör bővítésére lenne igény, egyelőre - helyhiány miatt - csak üresedés esetén tudunk új partnereket integrálni. Az intézmény főbb tervei között szerepel, hogy a szomszédos ingatlanok megvásárlásával újabb tereket nyer és alakít ki, és sokszínűbbé teszi a szolgáltatások rendszerét. A csaknem százmillió forintot igénylő fejlesztéshez a gyűjtés már megindult. Örömünkre szolgál, hogy 2009. novemberétől a Magyar Katolikus Karitas önálló csoportja működik az intézményben, vagyis a Karol Wojtyla Központ egy olyan nagy múltú, rangos szervezetnek is a részévé vált, amely közvetlenül kapcsolódik a Magyar Katolikus Egyház-vezetéshez, és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyéhez. A szervezet intenzív kapcsolatot tart fenn számos nemzetközi ismertségű katolikus egyházi szeretetszolgálattal, illetve a II. János Pál pápa Alapítvánnyal is.
Ön hogy tudná segíteni a mi munkánkat?
A Karol Wojtyla Barátság Központ nem túl messzire nyúló históriájában 2009. a sikeres építkezés éve volt. A berendezésekkel együtt mintegy 60 millió forintot kellett összegyűjtenünk ahhoz, hogy végre egy, a névadónkhoz és a céljainkhoz méltó házat tudjunk létrehozni abból a romból, amelyet egyébként nagyon dicséretes odaadással Kecskemét városától kaptunk.
Kedves Barátunk! Te is jól tudod, hogy milyen áldozatok kellettek ahhoz, hogy 2009. május 26-án dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek felszentelhette a házat. Azt az ingatlant, amely azóta is a lengyel-magyar barátság, a szolidaritás, a szegények segítése, a hagyományápolás és a hit otthona. Intézményünkben van orvosi rendelés, hittanóra, tartunk kulturális foglalkozásokat, keressük a munka világába való visszavezetés lehetőségeit megtalálni, illetve programokat dolgoztunk ki az elesettek, a hátrányos helyzetűek speciális támogatására. Életünkről, mindennapjainkról, ünnepeinkről a www.wojtyla.hu honlapon belsőségesen, naprakészen adunk tájékoztatást.
2010 szándékaink szerint a hosszabb távú anyagi alapok megteremtését szolgálja majd. Különösen érzékenyen érintett bennünket, hogy a magyar állam 40 százalékkal megkurtította a szociális étkeztetés korábbi normatíváját, ami már eddig is csupán a költségek 30-35 százalékát fedezte. Úgy érezzük, mintha tudatosan végezni akarnának az ilyen jellegű intézményekkel. De ez nem szegheti kedvünket! Hiszen a szolidaritás, az elesettek segítése nem kampányfeladat!
Úgy döntöttünk, hogy különböző programokkal, a támogatói kapcsolatok kiszélesítésével és elmélyítésével nyitunk új fejezetet munkánkban. Nem mondtunk le az Egressy utcai épület bővítésének elképzeléséről sem. Az a régi polgárház, amelyben dolgozunk, korábban jóval nagyobb volt, de az 50-es években „szétmérték”, hogy minél több családnak tudjanak lakást adni. Mi szeretnénk a szomszédos házat megvásárolni, amihez mintegy 40-45 millió forintot kellene összegyűjteni. Felmerült egy olyan lehetőség is, hogy valaki megvenné, majd bérbe, esetleg térítésmentes használatba adná nekünk az épületet. Örömmel fogadunk minden ötletet és segítő szándékot az ügyben.
Van azonban a segítésnek egy konkrétabb, egyszerűbb, praktikusabb módja is. Az új kezdeményezés keretében támogatóinknak lehetőséget ajánlunk arra, hogy különböző jubileumi napokon, vasárnapokon, születés- és névnapokon támogatást nyújtsanak gondozottainknak: édességgel, gyümölccsel, különleges választékkal gazdagítsák a menüt.
A jeles személyiségekről, szentekről való megemlékezés első állomása lesz január 22, amikor Batthyány-Strattmann Lászlóra, a kitűnő szemgyógyászra emlékezünk. A szegények orvosa születésének 79. évfordulóján a város ismert optikusai, szemészei kínálják a finom ebédet. Ezt követően január 25-én, Szent Pál ünnepén Balogh Levente lesz a vendéglátó, aki édesapja, a szentkirályi vizet palackozó cég alapítójának emléke előtt adózik ezzel a nemes gesztussal.
Ezek a találkozások lehetőséget kínálnak arra, hogy a jótékonyság gondolatával foglalkozók be tudjanak tekinteni a szegények, a rászorulók életébe, és bízunk abban, hogy a mostani kezdeményezés mély gyökereket ereszt, és hagyománnyá válik Kecskeméten.
Nagy örömünkre szolgálna, ha néhány napot Te is magadra tudnál vállalni az esztendő 252 munkanapjából! Ennek költsége 40 ezer forint/nap. Megtisztelő lenne, ha megbeszélhetnénk, hogy mely napok legyenek ezek.
Egyúttal örömmel tájékoztatlak arról is, hogy Kecskemét városával és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével közösen egy egész évet átölelő rendezvénysorozat programját dolgoztuk ki abból az alkalomból, hogy II. János Pált idén boldoggá avatják. Mellékletként küldöm a programot. Ebben is számítok jelenlétedre, barátságodra, segítőkészségedre!
Bízunk benne, hogy segítségeddel fenn tudjuk tartani vállalásunk minden pontját, és 2010 maradandó, nagyon szép évként kerül be intézményünk, céged és családjaink történetébe egyaránt!
Farkas P. József, igazgató
KAROL WOJTYLA BARÁTSÁG KÖZPONT,
6000 KECSKEMÉT, EGRESSY U. 5.,
Tel.: +36 76 505-041
Email: info@wojtyla.hu
MP3 file
Köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában imával, anyagiakkal, munkával, szervezéssel a rendezvényeken való részvétellel tovább építik a Wojtyla Házat, névadónk, atyánk, mesterünk, tanítónk örökségének tovább éltetését.
Szombaton - a Magyar Hirlap ünnepi számában - fél kolumnás, képes riport jelent meg a kecskeméti WOJTYLA HÁZRÓLA cikket Kacsoh Dániel jegyezte.
Pénteken délután 4 órakor Semjén Zsolt tartott sajtótájékoztatót Kecskeméten a KDNP terveiről a helynökségi díszteremben. A KDNP megválasztását követően három fő irányban kíván elmozdulni.
A SZENT MIKLÓS (BARÁTOK) TEMPLOMIGAZGATÓSÁG ÉS A KARITASZCSOPORT KÖZLEMÉNYE
Ma a Wojtyla Barátság Központban DrTóth János belgyógyász-endokrinológus főorvos önkéntes rendelési megbeszélést tartott a gondozottaink részére.
Március 3-án Király József vállalkozó egy színes televízióval ajándékozta meg a Wojtyla Házban étkező Bakos Gábort és társát Kajtár Ilonát.
Hétfőn - Chopin születése 200évfordulóján - nyilt meg Kecskeméten a KAROL WOJTYLA BARÁTSÁG KÖZPONTBAN a KORTÁRS LENGYEL KULTÚRA című igen tartalmas kiállítás.
KŐ FERENC FESTŐMŰVÉSZ NEMES AJÁNDÉKA: A KÖZPONTI PÁPA KÉPÜNK
DONÁTOR: AZ EUROMEDIC-PHARMA - NEMES JÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ SEGÍTETT A WOJTILA HÁZ LAKÓINAK
AZ UNIVER PRODUCT A MI CÉGÜNK - SEGÍTI A VÁROS SZEGÉNY KÖZÖSSÉGEIT IS
Vitaminnal spékelt ebéd a Wojtyla Központban
A magyar törvényalkotók szerint: vannak első és másodosztályú szegények